Ujabb vàrosi kiràndulàsunk soràn oriàsbuborékokba futottunk bele. :)
2013. március 26., kedd
2013. március 25., hétfő
Esküvöi torta
Az első esküvői torta Nagy Sándor nevéhez
fűződik, aki Perzsiában egyszerre adott össze 10 000 makedón katonát
ugyanennyi perzsa nővel. A torta a kenyér édesített és díszített
változata lett, alapanyaga gabona, dió, mandula és szárított gyümölcs
volt.
Töltelékként mézes túrókrémet használtak, a tetejére pedig mézbe mártott rózsaszirmok kerültek.
Töltelékként mézes túrókrémet használtak, a tetejére pedig mézbe mártott rózsaszirmok kerültek.
2013. március 23., szombat
Csemege uborka
Tegnap este nagy lelki békével készitettem életem elsö tojàskrémjét, amikor a csemege uborkàs üveggel a kezemben, leejtettem a tetejét. Lehajoltam érte, de felegyenesedés közben bevertem a fejem a konyhaszekrénybe. Az uborkalé a szàmba fröccsent, és végigömlött a ruhàmon. :(( Hirtelen olyan szerencsétlennek éreztem magam, hogy kedvem lett volna sirni. Ezen elkezdtem nevetni, igy végülis minden jora fordult. De a fejem még mindig fàj.
2013. március 22., péntek
Csak egy csok
Azt mondjàk, a vilàg leghiresebb csokja. De ami a legérdekesebb benne, hogy a megalkotoik se elötte, se utàna nem talàlkoztak többet. A kép akkor készült, amikor a II. Világháború végét ünnepelték a Times
Square-en matrózok, katonák, stb, és egy matroz örömében megcsokolt egy àpolonöt.
2013. március 21., csütörtök
2013. március 17., vasárnap
Jolét
Ismét izgalmas nyelvi kalandban volt részem, gyakoroltam az angolt, a franciàt és a németet, baràtkoztam a kulturàval. Nagyon inspiràlo làtogatàs volt szàmomra ez a hétvége. Tudjàtok, egy olyan igazi british english csalàdi hàzban. Az apa az a tipikus mezitlàbas, borral fözö nagy mély hangu ösz bajszos vidàm ember, az anya a mindent kötö ügyes kezü csupa sziv asszony, akinek a térdhajlatàig ér a haja, és a kandallo elött szàritja. :) A két jolnevelt kockasràc, akik azért eltakaritanak reggeli utàn, és még fel is porszivoznak, és a figyelmes csini tinilàny, tele làzadàssal de szive mélyén az anyukàjàt követi. A lakàs tele szeretettel, és hand-made things-szel. Massziv, idötàllo, hagyomànyos kincsekkel hasznàlatban, és hasznàlaton kivül. Apro üzenetek stilusos cetliken az ajton, a hütön, a szekrényen. Viràgminta, csipke és gyertya észrevétlenül megbujva. Akkora étkezöasztal, hogy ahhoz 12 ember is kényelmes leülhet. és oriàs galéria a tetötéri nappalihoz, amihez kerekes lépcsön lehet feljutni. Maga a hàz akkora, hogy egy-egy szintje nagyobb alapterületü, mint a mi egész hàzunk Zàmolyon. Nagy belmagassàggal, 3-4 szintes, és az egészet ök lakjàk, kényelmesen, hasznàlatra berendezve.
2013. március 14., csütörtök
Ingerek
Ha vàrosban élsz, természetesen tömegekkel körbevéve, a haverok minden este màshova visznek bulizni, és a munkahelyedre tömegközlekedéssel jàrsz, észre se veszed, mennyi dolog ingerli az érzékszerveidet. De ha mindezt megvonjàk töled egy idöre, kénytelen vagy meseterséges ingereket kreàlni magadnak, hogy ne örülj bele. Fényképeket nézegetsz emberi csoportosulàsokrol, filmet nézel és zenét hallgatsz egyszerre, kényszeresen keresed az uj informàciokat, és megprobàlsz elfoglaltnak tünni. Az ember tàrsas lény. Lehet, hogy nincs szüksége a fényreklàmokra, a tömegnyomorra a buszon, vagy a csupamocsok szük utcàkra, de van, hogy ezek nélkül nem megy.
élni a jég hàtàn is lehet, csak légy elégedett!
élni a jég hàtàn is lehet, csak légy elégedett!
2013. március 12., kedd
ördög nori
Nagyon elgondolkodtatott az, amit a minap olvastam a blogjàn.
Màr megszàmolni se tudnàm, hàny közeli és tàvoli ismerösöm szenvedett a
problémàtol, hogy gyereke legyen. Mert arrol sokat beszélünk fiatal
korban, hogy milyen szörnyü az, ha valaki még nem érett az anyasàgra,
mégis akarata ellenére "véletlenül" azzà vàlik. De a téma, hogy nem
lehet gyereke egy anyai szivnek, màr sokkal késöbb és ritkàbban fordul
elö. Pedig azt gondolom, manapsàg màr legalàbb olyan gyakori. Bàrmilyen
kinzo kivànsàgrol legyen is szo, ha làtja az ember màsok életében
teljesülni, az mindig egy csalodàs lesz önmaga szàmàra. Nem tud anélkül
gratulàlni az ujszülötthöz, hogy ne arra gondolna, neki még mindig nem
sikerült. Ezért lehet duplàn hàlàs az, akit az Isten megàldott.
Gyermekkel is. Lehet csalàdi okokat keresni a termékenységre és
terméketlenségre, de ha egész évben gyorskajàn élsz, inkàbb chipset
veszel, mint gyümölcsöt, és literszàmra fogyasztod a kolàt, biztos
lehetsz benne, hogy nem az egészséged oldalàn àllsz. Vigyàzz magadra! és
a belöled születendö életekre!
Végül néhàny gyakorlati jotanàcs életmodvàltàshoz:
Végül néhàny gyakorlati jotanàcs életmodvàltàshoz:
- Ne terheld a gyomrod este 8 utàn kajàval.
- Sportolj minden lehetöséget kihasznàlva hetente ahànyszor csak eszedbe jut!
- Beszélgess a baràtnöiddel!
- Olvass érdemes nöi magazint!
- Igyàl vizet! Nem csak akkor, ha szomjas vagy.
- Gumicukor helyett vegyél aszalt gyümölcsöket!
- Ne felejtsd el, bàrmiröl is legyen szo, alapszabàly, hogy a természetes mindig jobb a mesterségesnél!
- Tészta helyett probàld ki a zöldségköretet!
- Az alvàs nem idöpazarlàs, hanem az egészségmegörzés fontos része!
- Hasznàlj fogselymet! El se hiszed, hàny àrnyalattal fehérit optikailag. ;)
2013. március 9., szombat
Ezt tuti ki fogom probàlni!
A moha-graffitit ismeritek? Szerintem nagyon jópofa!
recept:
3 nagy marék moha + 700 ml langyos víz
3 ek vízmegkötő zselé (kertészeti boltokban kaphható por alakban - ez elhagyható)
120 ml tejsavó vagy sör
1/2 ek cukor
2-5 percig kell turmixolni, amíg zselé állagú lesz a mix.
Ecsettel lehet felfesteni a graffitit a falra, és virágsrpiccelővel kell spriccelgetni hetente (ebben a hőségben gyakrabban).
És ilyen szuper klassz lesz:
recept:
3 nagy marék moha + 700 ml langyos víz
3 ek vízmegkötő zselé (kertészeti boltokban kaphható por alakban - ez elhagyható)
120 ml tejsavó vagy sör
1/2 ek cukor
2-5 percig kell turmixolni, amíg zselé állagú lesz a mix.
Ecsettel lehet felfesteni a graffitit a falra, és virágsrpiccelővel kell spriccelgetni hetente (ebben a hőségben gyakrabban).
És ilyen szuper klassz lesz:
2013. március 8., péntek
Valami, amit még sose làttam
A jàtszohàzban ma az egyik anyukànak KöRöMPIRSZINGJE volt!! Egy fém karika, rajta egy golyoval, belelöve a hosszu körmébe. :D Azon gondolkoztam, ezt kiprobàlnàm-e. Végülis kevésbé tartos és fàjdalmas, mint a többi rokona. ;)
2013. március 7., csütörtök
egyszerüen vidàm
Csikos a körmöm! Hihi. és valami érthetetlen oknàl fogva, ez mindig olyan jo kedvre derit.
2013. március 2., szombat
2013. március 1., péntek
Ami nincs
- nagyobb vàlaszték a boltokban
- kézmüvesbolt
- tömegközlekedés vasàrnap
- kulturàlis élet vidéken
- korai tavasz
- csillagos égbolt
- olcsosàg
- plusz szabadsàg
- tàrsasàgom kàrtyapartikhoz, és activityhez
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
-
A reformàcio utàn ök se elégedtek meg a vàltozàsokkal, nàluk is van bemerités, és olyan zongoràs közös énekeket énekelnek, mint a baptis...
-
Szerdán a gyerekekkel egy farmon ébredtünk. Csicseregtek a madarak, zümmögtek a legyek, és a farmer büszkeségét, a szelíd birkanyájat trakto...
-
Ez már történelem. Age of-ot játszottam a zámolyi nappaliban az öcséimmel. Amikor még csak egy gépünk volt, és azon is fejenként egy óra vol...


