Egy hóember élete

Egy szép napon januárban befelhősödött az ég. De úgy az egész. Fehéren, habosan, ahogy csak havazás előtt szokott. És el kezdte hinteni a földet fehér laza hócukorral. Kitartóan havazott. Néha apró kemény szemekkel, néha nagy puha, lágyan hulló kispárnákkal. A fűszálak meg szépen összegyűjtötték őket. Egy szem, két szem, és szép lassan fehérré váltak a kertek, a háztetők. A kertben az asztal, a székek, és minden, ami alapvetően színesre van tervezve egy átlagos napon. De ez a nap egy hóeséssel megáldott hófehér nap volt.

Az előző napi tapasztalatokból és persze az időjárás jelentésből tudtuk, nem sokáig maradnak majd a tárgyak ünnepi fehérek. Egy napon belül olvadni kezd majd a hó. És visszaáll minden a régi kerékvágásba. Ezért aztán a szép havas estét kihasználva gyorsan felöltöztünk, és kiszaladtunk a kertbe. Hógolyóból hólabda lett, hólabdából hótorony, hótoronyból hóember. Kalappal, répával, ahogy illik. Rövid kis életére való tekintettel készítettünk egy-két fényképet, aztán magára hagytuk a hóesésben.

A későn érkező szomszéd gyerekek lapáttal megigazították az alakját, körbeugrálták, megdobálták.

Reggel látható jeleit mutatta az olvadásnak, és a répa derékmagasságba költözött.

Aztán délutánra teljesen összezuhant. Kalap, répa és hótest a földön landolt. Hóemberből hólabda, hólabdából hókupac, hókupacból pocsolya, pocsolyából sár lett. Felszívódott, mintha soha ott se lett volna.

És minden visszaállt a régi kerékvágásba.

https://www.youtube.com/watch?v=REv97ddehSM

Ha muszáj

Orvosnál voltam ma, ami nem a kedvenc elfoglaltságom. Még fogorvoshoz is szívesebben megyek, mint háziorvoshoz. Mert oda mindig úgy kell elvonszolnom magam, amikor a betegség már utolért. De ma ráadásul a mosolygós fiatal doktornéni és a kertészeti újságokkal teli tágas, világos váró helyett, a helyettesítő orvos rendelőjét kellett felkeresnem. Messze van, sokan voltak, szűk sötét termekben. Betegen. Egymás lábát taposva. A váró akkora volt, mint a régi tetőtéri kisszoba Ócsán. Az első öt percben annyira beszorítva éreztem magam, hogy majdnem hazajöttem. Csukott szemmel próbáltam magam kényszeríteni a maradásra. Aztán egy óra elteltével kezdtek fogyni a betegek a váróból, kicsit kinyújthattam a lábam. De tényleg, nem túlzok.
Ami meglepő volt, hogy 10 betegből 8 külföldi származású volt. A neveiket hangosan mondva hívták be. Innen tudom. De a személyzet is legalább 5 féle nyelven beszélt egyszerre a rendelőben. Az egyetlen pozitív a látogatásomban az volt, hogy a doktornő, aki fogadott (több orvos is dolgozott ott), magyar volt! Kérdezte, mik a panaszaim, mit szedtem be rá, és mondtam, hogy Algoflex-et. Persze nem ismerte, aztán hozzátettem, hogy Magyarországról hoztam magammal. Akkor kérdezett rá, hogy akkor mégiscsak magyar vagyok? Mert a névből ítélve sejtette. :) Aztán viszontlátással köszöntünk el egymástól. 

Mama

Tegnap egy pillanatra megállt az élet. Aztán folytatta. Mi mindannyian itt lenn a földön, a kis házainkban, a lényegtelen problémáinkkal. A mamám meg az örökkévalóságban, könnyed lélekként.

Megfoghatatlan ez a távolság, ami lehet, hogy közelebb van, mint valaha. Már nem korlátoz tér és idő. Nincs többé: -nem érek rá, -nem érek oda. Nincs több botladozás, ügyetlenkedés, hazudozás, hibáztatás, szemrehányás, szeretetlenség. Csak Ő van. A Mindenható. Tisztán és dicsőségesen. Mindent betölt. Szeret. Elfedez.

"Majd erős hangot hallottam a Mennyből, amely ezt kiáltotta: „Isten otthona most már az emberek között van. Ezentúl Isten együtt lakik az emberekkel, akik népévé lesznek. Ő maga lesz velük, Istenükké lesz,

és minden könnyet letöröl a szemükről. Nem lesz többé halál, nem lesz több gyász, sírás és fájdalom, mert a régi dolgok elmúltak.” 

Jelenések könyve 21:3-4.

Mi vagyunk a régiek. Ő már új.