Orvosnál voltam ma, ami nem a kedvenc elfoglaltságom. Még fogorvoshoz is szívesebben megyek, mint háziorvoshoz. Mert oda mindig úgy kell elvonszolnom magam, amikor a betegség már utolért. De ma ráadásul a mosolygós fiatal doktornéni és a kertészeti újságokkal teli tágas, világos váró helyett, a helyettesítő orvos rendelőjét kellett felkeresnem. Messze van, sokan voltak, szűk sötét termekben. Betegen. Egymás lábát taposva. A váró akkora volt, mint a régi tetőtéri kisszoba Ócsán. Az első öt percben annyira beszorítva éreztem magam, hogy majdnem hazajöttem. Csukott szemmel próbáltam magam kényszeríteni a maradásra. Aztán egy óra elteltével kezdtek fogyni a betegek a váróból, kicsit kinyújthattam a lábam. De tényleg, nem túlzok.
Ami meglepő volt, hogy 10 betegből 8 külföldi származású volt. A neveiket hangosan mondva hívták be. Innen tudom. De a személyzet is legalább 5 féle nyelven beszélt egyszerre a rendelőben. Az egyetlen pozitív a látogatásomban az volt, hogy a doktornő, aki fogadott (több orvos is dolgozott ott), magyar volt! Kérdezte, mik a panaszaim, mit szedtem be rá, és mondtam, hogy Algoflex-et. Persze nem ismerte, aztán hozzátettem, hogy Magyarországról hoztam magammal. Akkor kérdezett rá, hogy akkor mégiscsak magyar vagyok? Mert a névből ítélve sejtette. :) Aztán viszontlátással köszöntünk el egymástól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése