Egy hóember élete

Egy szép napon januárban befelhősödött az ég. De úgy az egész. Fehéren, habosan, ahogy csak havazás előtt szokott. És el kezdte hinteni a földet fehér laza hócukorral. Kitartóan havazott. Néha apró kemény szemekkel, néha nagy puha, lágyan hulló kispárnákkal. A fűszálak meg szépen összegyűjtötték őket. Egy szem, két szem, és szép lassan fehérré váltak a kertek, a háztetők. A kertben az asztal, a székek, és minden, ami alapvetően színesre van tervezve egy átlagos napon. De ez a nap egy hóeséssel megáldott hófehér nap volt.

Az előző napi tapasztalatokból és persze az időjárás jelentésből tudtuk, nem sokáig maradnak majd a tárgyak ünnepi fehérek. Egy napon belül olvadni kezd majd a hó. És visszaáll minden a régi kerékvágásba. Ezért aztán a szép havas estét kihasználva gyorsan felöltöztünk, és kiszaladtunk a kertbe. Hógolyóból hólabda lett, hólabdából hótorony, hótoronyból hóember. Kalappal, répával, ahogy illik. Rövid kis életére való tekintettel készítettünk egy-két fényképet, aztán magára hagytuk a hóesésben.

A későn érkező szomszéd gyerekek lapáttal megigazították az alakját, körbeugrálták, megdobálták.

Reggel látható jeleit mutatta az olvadásnak, és a répa derékmagasságba költözött.

Aztán délutánra teljesen összezuhant. Kalap, répa és hótest a földön landolt. Hóemberből hólabda, hólabdából hókupac, hókupacból pocsolya, pocsolyából sár lett. Felszívódott, mintha soha ott se lett volna.

És minden visszaállt a régi kerékvágásba.

https://www.youtube.com/watch?v=REv97ddehSM